A Sárkányellátó-sztori: Trautmann Balázs a magyar háborús segítségről
Release Date: 05/11/2023
hetivalasz's podcast
Volt idő, amikor még díjat szedett a parkőr, ha az ember le akart ülni a Múzeumkertben egy padra, a pipafüstös kávéházak mellett kinyitottak a fagylaldák, a ligetben térzene szólt és a cukrászdákba már gardedam nélkül is beülhettek az ifjú jegyesek. Ekkor született meg Pest, Buda és Óbuda egyesüléséből fővárosunk, amelynek hihetetlen gyors, 19. századi fejlődéséről olyan férfiak gondoskodtak, mint Széchenyi István, József főherceg, vagy a New York-ig száműzött Házmán Ferenc, Buda utolsó polgármestere. Budapest Főváros Levéltárának készülő...
info_outlinehetivalasz's podcast
Magyarországon aránylag hűvös, Európa és Észak-Amerika egyes részein extrém meleg nyár volt. A 24.hu-n megjelent meteorológusinterjú 48 Celsius fokos nyarat és a Dunát befagyasztó hideg teleket jósol a Kárpát-medencében az Észak-Atlanti-bukóáramlás leállása miatt. Mit higgyünk el? Mit tanulhatunk hazánk és Európa 100 és 1000 évvel ezelőtti környezeti viszonyaiból? Vendégünk Gál Tamás klímakutató, a Szegedi Tudományegyetem Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszékének vezetője, illetve visszatérő szakértőnk, Rácz Lajos klíma- és...
info_outlinehetivalasz's podcast
Augusztus 20-án keleti despoták sorakoztak a Karmelita erkélyén, nyugati vagy közép-európai partner pedig egy sem. Mi olvasható ki ebből? Mekkora siker az illiberális szövetségépítés, ha közben magyar diákok esnek el az Erasmustól? Mire véljük a magyar külügy hallgatását az ’56-ot fasiszta zendülésként emlegető orosz tankönyv ügyében, vagy Novák Katalin nyugati mainstreambe simuló kijevi mondatait? HetiVálasz podcastunkban ezek apropóján beszélget Magyarország nemzetközi mozgásteréről Ablonczy Bálint, Magyari Péter és Vörös Szabolcs. Szolgálati...
info_outlinehetivalasz's podcast
Papíron rommá szankcióztuk az oroszokat, mégsem rokkantak bele. Miért? Moszkva levette Európa gázellátásának 30-40 százalékát, mégsem álltunk földbe. Mit számoltak el? Deák András energiapolitikai szakértő, az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézet főmunkatársa segít megérteni a helyzetet. További kérdések: Lesz-e elég gáz télen? Kiválthatók-e az orosz molekulák azeri és türkmén forrásokból? Műsorvezető: Borbás Barna, Magyari Péter.
info_outlinehetivalasz's podcast
Mit jelentett „tisztes őrizetbe” kerülni és hogyan veszett el a becsület a törvényszolga kezei között? Kik vehettek leégett házhelyet Buda ostroma után a Várban, és kik éltek a Tabán fecskefészkekként egymáshoz tapasztott viskóiban? Milyen volt az élet a kertvárosi jellegű Teréz- és Józsefvárosban? És hogyan lehetett átjutni a Dunán Európa egyik legnagyobb piacára, amely miatt olykor harmincezer fő is nyüzsgött a szűk pesti utcákon? Megannyi izgalmas kérdésre kapunk választ Géra Eleonóra történésztől mai adásunkban, amelyben egy fejezettel...
info_outlinehetivalasz's podcast
Lassan vége a politikai uborkaszezonnak, arra gondoltunk hát, HetiVálasz podcastunkban megvizsgáljuk, van-e értelme a Fidesz-kormányzás 14. évében ellenzéki politikát csinálni. Ha pedig van, azt hogyan érdemes. Elkerülhető-e az őfelsége ellenzéke szerep, vagy aki a Parlamentben ül, az valójában elbábozza, hogy a rendszer választáson leváltható, miközben nem az? Ha pedig nem az, mit lehet tenni? Vendégeink: Hadházy Ákos független parlamenti képviselő és Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese. A műsorvezetők Stumpf András és Vörös Szabolcs....
info_outlinehetivalasz's podcast
Bármi lesz, a főváros fenntartja a közszolgáltatásokat és kifizeti a dolgozóit – mondja a pénzügyi csőd lehetőségéről a HetiVálasz podcast 187. adásában Balogh Samu várostervező, a főpolgármester kabinetfőnöke. Miért nincs már két éve kormány– főváros egyeztetés? Mik azok a fejlesztések, amik a közelgő szák esztendőkben is biztosan folytatódnak? Mi lesz itt, ha 2050-re 3 milliósra nő a budapesti régió? Balogh Samu Borbás Barna és Zsuppán András kérdéseire válaszol.
info_outlinehetivalasz's podcast
Az összeomláskutatóként bemutatott Stumpf-Biró Balázs szerint az emberi kapcsolatokat kell megtölteni értékkel, az ugyanis kulcsfontosságú lesz, hogy ki kire számíthat, amikor megváltozik megszokott életünk. Itt a ZöldVálasz legújabb adása. Mint mindig, most is: Litkai Gergellyel.
info_outlinehetivalasz's podcast
A mesterséges intelligencia az oktatásba is megérkezett. Algoritmusok követik, melyik diáknak mennyi tanári segítségre van szüksége, nagy nyelvi modellek tudják tesztelni, képes-e alkalmazni a tanuló az órán leadott anyagot. Eközben itthon azon vitatkozunk, miért (ne) legyen kötelező Herczeg Ferencet olvasni. Miben van lemaradva a világtól a magyar oktatás? Merre a kiút? Milyen a hatásos tehetséggondozás? HetiVálasz podcastunkban ezekre is válaszol Greskovits György, a Milestone Intézet és Weisz Ágoston, az Alphacademy alapítója. A műsorvezetők: Stumpf...
info_outlinehetivalasz's podcast
Egy vasútvonal-bezárással nagyjából egy MÁV-főosztályvezető bérét spóroljuk meg – mondja a múlt héten bejelentett intézkedésről podcastunkban Vitézy Dávid. A volt államtitkár, közlekedési szakember szerint Nyugat-Európában a trend éppen ellentétes: „Az Európai Unió felismerte, hogy a vasúti közlekedés úgy az áruszállításban, mint a személyszállításban a leghatékonyabb földi közlekedési mód.” Az adásban szóba kerül a Déli Körvasút jövője és a főváros fejlesztési tanácsnokának Kádár-kort idéző, gyalogosellenes felvetése is....
info_outlineFél évvel ezelőtt indították el magyar civilek a Kárpátaljai Sárkányellátó nevű kezdeményezést, hogy segítsék az ukrán fronton harcoló 68. „Kárpátaljai Sárkányok” önálló területvédelmi zászlóalj katonáit. 2022 novembere óta már több mint 54 millió forinttal. Töltőkkel indultak, most már drónt vesznek. Hogy jutottak idáig? Hogyan dől el, mit vesznek az ukrán katonáknak? Hogyan működik közre a kezdeményezésben a nemrég a budapesti ukrán nagyköveti poszttal is hírbe hozott Sándor „Fegyir” Ferenc? HetiVálasz podcastunk vendége a Kárpátaljai Sárkányellátó szervezője, Trautmann Balázs; a műsorvezető Vörös Szabolcs.